Meghívó - Iskolánk 25 éves évfordulója

Kedves volt Hauckos Diákok!

Szeretettel meghívunk Benneteket iskolánk 25 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségre, melynek helyszíne és időpontja:
Piliscsaba, Klarissza Ház, 2024. október 4-én 17 óra.
Kérünk Benneteket, hogy amennyiben részt tudtok venni a jubileumi ünnepségen, az alábbi linken jelentkezzetek szeptember 30-ig.
Ünnepeljünk együtt! Mindenkit szeretettel várunk!

https://forms.gle/VaMYsruAMMJu1LXD7

Közzétéve: 2025-05-01 00:00:00

Szüreti felvonulás és bál 2024

Közzétéve: 2024-09-25 12:24:32

Nemzetiségi napközis tábor 2024

Idei nemzetiségi napközis táborunk június 24. és 28. között került megrendezésre.

A tábor első napját Esztergomban töltöttük. Délelőtt a Duna Múzeumba mentünk, ahol a foglalkozások két csoportban zajlottak. A kiállításban látható hajómaketteken keresztül ismerkedtünk meg a régi hajós élettel, majd az interaktív VÍZeum kiállításon mindent megtudhattunk a vízről. Finom ebédünk elfogyasztása után a délutánunk a Bazilikában folytatódott, ahol „Az oszloprengeteg állatai - barangolás az altemplomban és a templomtérben” című foglalkozáson vettünk részt.

Kedden a bajnai Sándor-Metternich-kastélyt látogattuk meg, ahol tárlatvezetéssel egybekötött foglalkozáson ismerhettük meg a kastély történetét. Ezt követően Dorogra utaztunk, ahol a gyerekek a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum kiállításait nézhették meg és kézművesfoglalkozáson is részt vettek.

Szerdán Zsámbékra kirándultunk: a tájház és a Romtemplom megtekintése mellett a Lámpamúzeumban múzeumpedagógiai foglalkozás keretében saját miniatűr lámpatervüket is elkészíthették a gyerekek.

Csütörtökön délelőtt Solymáron a templomot tekintettük meg, megismerkedtünk a solymári csodatévő szentképpel, majd múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a helytörténeti gyűjteményben, ahol a régi falusi mindennapokba, a szatócsbolt működésébe nyerhettünk betekintést. A foglalkozás során megismerkedünk a szatócs munkájával, a bolt árukészletével. Délután az iskolában sváb játszóházat és kézművesfoglalkozást tartottunk.

A tábor zárásaként pénteken Hűvösvölgybe utaztunk, ahol erdőismereti foglalkozáson vettünk részt, ezt követően pedig a gyermekvasúton utazva az erdő élővilágával kapcsolatos játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek.

Közzétéve: 2024-09-23 16:47:10

Kőszegi tábor 2024

Július 1-5. között iskolánk tanulói közül 18 fő vett részt a minden évben megpályázott német táborban Kőszegen.

Tábori beszámoló a gyerekek tollából: “Megérkezésünk után elmentünk a kőszegi várba, ami nagyon tetszett nekünk, mert ki lehetett próbálni a régi fegyvereket. Másnap a szombathelyi Iseum Múzeumban egy érdekes tárlatvezetésen vettünk részt, még római pénzérméket is készítettünk. Sárváron igazi nyomozóvá válhatunk a vár falai között. Ausztriában Léka várát egy rendkívül izgalmas játékkal fedezhettük fel, majd Bernsteinben egy kiállításon csodáltuk meg a szebbnél szebb ásványokat és kristályokat. Sopronban a csokigyárban 30 féle csokoládét kóstolhatunk meg. Hazautazásunk előtt kisvonattal jártuk be Kőszeg környékét.”
Mindannyian rengeteg élménnyel tértünk haza.
Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk táborozni Kőszegen.

Betti néni, Márti néni és a táborozó gyerekek.

Közzétéve: 2024-08-07 15:59:09

Ügyeleti rend 2024

Iskolánk ügyeleti rendje a nyári szünet ideje alatt:

Július 8. hétfő: 9:00 - 12:00
Július 15. hétfő: 9:00 - 12:00
Július 22. hétfő: 9:00 - 12:00
Július 29. hétfő: 9:00 - 12:00
Augusztus 5. hétfő: 9:00 - 12:00
Augusztus 12. hétfő: 9:00 - 12:00
Augusztus 21. szerda: 9:00 - 12:00
Augusztus 26. hétfő: 9:00 - 12:00

A nyári szünet ideje alatt az alábbi elérhetőségeken lehet kapcsolatba lépni velünk:

Tel: +36-26-375-097, Mobil: +36-70-456-3657

Email: titkarsag@hauck-piliscsaba.hu

Közzétéve: 2024-07-03 22:41:58

III. SommerRuf – Családi Nyárköszöntő Fesztivál

Június 1-jén szombaton délután ismét megtelt a Hauck iskola udvara. Ugrálóvár, arcfestés, kürtőskalács sütés várta a gyerekeket. Az osztályok közötti főzőversenyt idén a hagyományos sütemények elkészítésének versenye egészítette ki.

A főzőversenyen a Rihtár László vezette zsűri

  1. helyezettnek a 4. osztály szarvaspörköltjét,
  2. helyezettnek az 1. osztály pásztortarhonyáját,
  3. helyezettnek a 6. osztály csülkös bablevesét választotta.

A Piliscsabai Németek Kulturális Egyesületéből választott zsűri a sütemények közül

  1. helyezettnek a 6. osztály zserbóját,
  2. helyezettnek a 3.a osztály kuglófját,
  3. helyezettnek a 5. osztály sörkiflijét találta a legjobbnak.

A jó hangulatról a 3+1 Kapelle gondoskodott.

A Pilisi Kézművesek Egyesülete tagjainak portékáiból vásárolhattak a rendezvényre látogatók.

Köszönetünket fejezzük ki a tombola felajánlásokért:

Pont Kereskedés, Jó Kenyér, Nyakas Pincészet, MCM Élelmiszer, Árkus Irodaszer, Profi- Vill Kft., Zoltek Zrt., Álomvölgyi Buddha Pékség, Csokor-Trend virágüzlet, Bakó-Németh Anikó kozmetikus, Csordásné Spányik Ildikó fodrászat, Moments- I.D.C Hungária Zrt., Metzger Melinda fotó, Kormos Bolt,  Lángos Kuckó Tinnye, Zsuzsa néni Fagyizója Tinnye, Polyvás Zöldséges, Corpoteam Kft.-Pékség, kávézó, sütiző Tinnye, Centrum Gyógyszertár Tinnye, Tinnyei Zöldség-gyümölcs, Tinnyei Állateledel bolt, Mészáros Gréta füllyukasztás, Turán Zoltán-termelői méz, Variotex Kft, Pont-Kert Virágüzlet, Perfect Project Kft., Piliscsaba NNÖ, Mákvirág virágüzlet

Tannerson Company, Ker.amica, Aquila Háza, KatArt Manufaktúra, Mosolygyár, Rákóczi Virág nemez-és bőr.

Dr. Juhász Mónika, Kőkuti Beatrix.

Közzétéve: 2024-06-17 11:08:37

Cifra körút Észak-Erdélyben

Beszámoló a 2024.május 6 és május 11 között a HAT-KP- 1-2023/1-000367 számú pályázatból megvalósult utazásunkról

2024. május 6-án kora reggel indultunk Piliscsabáról. A hosszú utazás után a déli órákban érkeztünk a Partiumba, Nagykárolyba. A kastély udvarán találkoztunk kiváló idegenvezetőnkkel, Trifoi Izoldával, aki mindvégig sokat dolgozott a csoportért. Körbejártuk a pompás, Loire-völgyi kastélyok mintájára készült épületet és parkját, Izolda pedig a Károlyiakról tarott előadást a parkban. Megpihentünk, majd a téren megnéztük Ady és Kaffka szobrát, illetve Kaffka házát, és fagylaltoztunk egy kellemes cukrászdában.

Ezután fakultatív program keretében Érmindszentre látogattunk, ahol előbb Ady Endre szegényes szülői házát, majd azt a jómódú polgári házat is meglátogattuk, amelyet Ady Lőrinc építtetett, és sok családi relikviát őriz. Délután Nagybányára, a festőiskolájáról híres városba látogattunk. Megnéztük a festőiskola nagyjainak szoborcsoportját a főtéren, a megcsonkított szökőkutat, az Erzsébet-házat, a Szent- István tornyot, a jezsuita templomot és a református templomot. Innen indultunk Koltóra, első szálláshelyünkre: Erika-panzió (Bencze Erika). A vacsora elfogyasztása után játszottunk, beszélgettünk.

A második napon a reggeli után a koltói Teleki-kastélyba látogattunk. A múzeum vezetője kísért minket körbe, szakszerű idegenvezetést tartott. A Petőfi-Szendrey szobornál elszavaltuk a Szeptember végén című verset, amiről videofelvétel is készült. Petőfi tananyag volt nem sokkal korábban, felelevenítettük a tanultakat, a gyerekek jól tudták az új ismereteket a könyvből korábban tanultakkal kapcsolni. Élmény volt néhányak számára, hogy milyen izgalmas is múzeumban tanulni, és hogy milyen fontos, hogy bizonyos ismeretek a fejünkben legyenek, mert „az új dolgok így nem a semmiben fognak lógni a fejünkben” – ahogy mondta valaki. Ezt a kirándulás egyik legfőbb pedagógiai eredményének tartom. Ahogy azt is, hogy sokak számára volt élmény abban a kastélyban lenni, aminek képét már látták az irodalomkönyvben, és tanultak róla. A tanulókat megérintette az irodalomtörténeti jelentőségű helyszín. Innen egy történelmi helyszínre, Ceusescu hírhedt börtönébe látogattunk Máramarosszigetre, ami szintén többek számára kiemelkedő élmény volt. Izolda a buszon sokat mesélt a diktatúra időszakáról, hogy milyen volt az élet azokban az években, az élelmiszerhiányról, a titkosrendőrségről, a félelemről. A nyomasztó hangulatú épületben valamit megtapasztalhattak ebből a keserű időszakból. Az idegenvezetés magyar nyelven történt, de a kiállításon sehol sem voltak magyar nyelvű feliratok sajnos.

Ezután egy túra következett a Kakastarélyhoz.  Az osztállyal már máskor is kirándultunk, szeretik az erdőt, a természetet. Izolda erről is nagyon jó előadást tartott, és egy mesét mondott az erdőről.

A koltói Erika panzióban vacsoráztunk és itt töltöttük a második éjszakát is. Kitűnő ellátásban volt részünk mindkét nap, kulturált, igényes környezetben helyeztek el minket.

Az estét érzelmi körrel zártuk, mindenki beszámolt a nap legfontosabb érzelmi benyomásairól. Sokan empátiát fejeztek ki azok iránt, akik ártatlanul a börtönben sínylődtek.

A harmadik napon reggeli után Zsibóra, a Wesselényi-kastély kertjében működő botanikus kertbe indultunk. Belépőt fizettünk. Különböző pálmaházakat, bel- és kültéri bemutatóhelyeket tekintettünk meg. Volt olyan tanuló, akinek ez a program okozta a legnagyobb élményt. Rengeteg növényfajt és az akváriumházban különleges halakat láttunk. Elsétáltunk a japánkertbe és a vadasparkba. Innen Galgóalmásra, a  Sárkányok kertjébe kirándultunk, ahol különleges sziklaképződmények vannak. Ez egy kis túra volt, földtani ismeretekkel kötötte össze Izolda. Estére érkeztünk Nagyenyedre, a Svájci házba (Imre Aranka). Sajnos ez a szálláshely korszerűtlen, kényelmetlen, alkalmatlannak találtuk arra, hogy itt két éjszakát töltsünk, ezért kértük az utazási iroda együttműködését, hogy csak egy éjszakát kelljen itt töltenünk. Az utazási iroda együttműködő volt.

A negyedik napon Kolozsvárra indultunk, kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette. A heves esőzés miatt a tordai hasadék meglátogatására nem volt lehetőségünk. A tordai sóbánya viszont mindenkinek maradandó élményt jelentett. A helyszínen belépőjegyeket váltottunk. A felsőbb részeken bányászati modellek és eszközök voltak kiállítva. Utána a gyerekek nagy lelkesedéssel számoltak be a lenti tapasztalataikról is, misztikusnak, mesevilágnak, hátborzongatónak, Gyűrűk ura-világnak nevezték. Kolozsváron az első utunk a Farkas utcába, a Református Kollégiumba vezetett. Az iskola éppen a templomban volt istentiszteleten. Ennek befejeztével az iskola lelkésze bemutatta a templomot, majd átkísért minket a kollégium épületébe, ahol egy osztály már várt minket a díszteremben. Bemutatták Kolozsvárt és az intézményüket. Utána mi is bemutattuk az iskolánkat és Piliscsabát. Ezután kötetlen beszélgetés kezdődött a diákok és a pedagógusok között. Nagyon hasznos beszélgetések voltak ezek. Diákjaink láthatták, hogy e neves intézmény tanulói mennyi mindenben hasonlítanak hozzájuk, ugyanazokat a játékokat játsszák, ugyanazokat a tárgyakat tanulják, magyarságuk megélésében, anyanyelvhasználatukban azonban alapvetően más a helyzetük.

Ezután indultunk a Mátyás szobor megtekintésére és a Szent Mihály templomba, ahol nagyon sokáig időztünk, és Izolda Reményik verseinek idézésével valóságos irodalom és erkölcstan órát tartott nekünk. Hitről, magyarságról, emberségről beszélt, alapvető élet-értékekről, elfogadásról és szilárd kiállásról egyaránt. Számomra ez volt a legnagyobb élmény, és nagyon bízom benne, hogy ezek a szavak egyik-másik tanuló szívében is ki fognak csírázni.

Bánffyhunyadon megnéztük a fakazettás mennyezetű református templomot.

Ezen a napon a tervezettől eltérően este már nem Nagyenyedre tértünk vissza, hanem Kalotaszentkirályra. A Püspök panzió által biztosított vendégházban töltöttök már ezt az estét. Jó körülmények között szállásoltak el és kitűnő vacsorával vártak minket. Itt újra lehetőségünk volt a szokásos esti zárókörökre, mindenki mondhatott egy érzést és egy élményt, gondolatot A gótikus templomok nyerték el leginkább a tetszésüket, és Mátyás szülőháza.

Másnap az aranyosfői jégbarlanghoz vitt az utunk, egy csodálatos hegyi út. Erdély tájairól ezen az úton szerezhették a legtöbb, legszebb benyomást. Kisebb kirándulás volt, mire eljutottunk a parkolóból a barlanghoz, szép erdei úton, fenyőfák közt. A barlangba leereszkedni is élmény volt, egy mély kürtő falára erősített vaslépcső vezetett le. A barlang jeges fuvallata már fent érezhető volt. Azt hiszem, ez a leereszkedés mindenki számára páratlan élmény volt, még csak hasonlóban sem lehetett részünk odahaza. A barlang csarnokában kis fapallókon lehetett közlekedni. A vezető előadását Izolda tolmácsolta.

Visszafelé a Bélesi víztározónál tettünk egy kirándulást. Izolda Vasvári Pálról és a felheccelt román népfelkelőkről tartott történelmi előadást. Kalotaszentkirályon esti sétát tettünk az erődtemplomhoz és a Kalota partján álló Ady-emlékműhöz, ahol a költő versét írta. A településen a séta során sok népi építészeti értéket láttunk, valamint megtekintettünk egy tájházat, ahol jelentős kerámiagyűjtemény volt.

A hatodik nap a hazautazás napja volt. A Király-hágóra érve fotószünetet tartottunk, majd folytattuk az utazást Nagyváradra. Először a Góbé csárdába mentünk, ami az ottani magyarság gyülekezőhelye. Pápay Zoltán a hely tulajdonosa, magyarságkutató, helytörténész, több könyv szerzője honismereti előadással várt minket, melynek fő témája a trianoni döntés volt. Innen a szecessziós belvárosba indultunk. Először egy görögkeleti templomot néztünk meg. Mindenki először látott ikonosztázt. Megnéztük az EMKE kávéházat, ahol Ady Lédával megismerkedett és sokat időzött, dolgozott ott, illetve a Nagyváradi Napló épületét. Láttuk kívülről a zsinagógát és megnéztük a Pecét. Sétáltunk a piacon és a belváros több utcájában, megnéztük a Holnaposok szobrát. Elmentünk a székesegyházba, kívülről láttuk a püspöki palotát. Izolda szent Lászlóról tartott előadást. Láttuk a templomban a bárdból származó ereklyét. A késődélutáni órákban érkeztünk vissza Piliscsabára.

Dr. Szegedi Zoltán

Közzétéve: 2024-05-30 00:00:00

III. SommerRuf - Családi Nyárköszöntő Fesztivál

2024.06.01-én (szombaton) nyárváró rendezvényt tartunk, amelyre szeretettel várjuk az iskolánkba járó diákokat, testvéreiket és szüleiket, illetve a leendő első osztályba felvett gyerekeket és szüleiket!

Közzétéve: 2024-05-08 15:08:39

Pályázat igazgatói munkakör/feladatkör betöltésére

Piliscsaba Német Nemzetiségi Önkormányzata
pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola
igazgatói munkakör/feladatkör betöltésére

A pályázati kiírás innen letölthető.

Közzétéve: 2024-05-07 09:00:22

Angol tábor

Közzétéve: 2024-05-02 22:10:25

Ajánlattételi felhívás iskolatej szállítására

Piliscsaba Német Nemzetiségi Önkormányzata, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V.5. ) AM rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltaknak megfelelően, a fenntartásában működő Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola intézmény tanulói számára a 2024/25-ös tanév során történő iskolatej szállításra az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.

Ajánlattételi felhívás iskolatej szállítására

Közzétéve: 2024-05-02 22:07:40

Internetbiztonsági előadás

Kedves Szülők!

A Klarissza-házban - április 26. péntek, 17:30.- Csizmazia-Darab István, IT Biztonsági szakértő, a Sicontact Kft.- ESET képviseletében tart előadást.

Az alkalom nagyon jó lesz, ezért buzdítalak Benneteket, hogy gyertek, hívjatok minél több szülőt, nagyszülőket és bárkit, akit a téma érdekel.

Csizmazia-Darab István volt tavaly a Hauckban is, aki nem tudott eljönni, annak különösen ajánljuk!

Közzétéve: 2024-04-18 11:24:45

Beiratkozás 2024/2025

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

· a gyermek születési anyakönyvi kivonata
· a gyermek TAJ kártyája
· a gyermek lakcímkártyája
· óvodai szakvélemény, amennyiben az óvoda kiadta
· beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek esetében a Szakértői Bizottság véleménye
· sajátos nevelési igényű gyermeket sajnos nem áll módunkban felvenni
· beiratkozási adatlap és nyilatkozatok

Az iskolába történő felvétel nem függ a beiratkozás sorrendjétől, minden jelentkező beírásra kerül. A felvettek (illetve esetlegesen elutasított jelentkezők) a beiratkozást követő két héten belül írásbeli értesítést kapnak.

Letölthető adatlap és nyilatkozatok a beiratkozáshoz:

Beiratkozási adatlap

Nyilatkozat a nemzetiségi nevelésről

Adatkezelési nyilatkozat

Nyilatkozat étkezés igénybevételéről

Nyilatkozat normatív étkezés igénybevételéhez

Törvényes képviselői nyilatkozat

Közzétéve: 2024-04-17 00:00:00

Kézenfogó - 2024

Sok szeretettel várjuk az iskolába készülő gyermekeket a 2024. március 23-án (szombaton) megrendezésre kerülő Kézen-fogó foglalkozásunkra!
Kérjük a kedves Szülőket, hogy gyermekük részvételét az alábbi linken található regisztrációs űrlap kitöltésével jelezzék:
A regisztrációra 2024. március 21. (csütörtök) éjfélig van lehetőség.


Közzétéve: 2024-03-14 00:00:00

Német nemzetiségi regionális énekverseny

Aranyeső!

2024. március 7.-én a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola alsós és felsős csoportja is arany minősítést szerzett Biatorbágyon a német nemzetiségi regionális énekversenyen kétszólamú tájnyelvi kategóriában. Elhozták a legszebb színpadi megjelenés különdíját is.

A 2. osztályos kvártett tagjai: Kurdi Julianna, Siklósi Borbála, Juhász Linda, Kovács Lotti.
Az 5. osztályos trió tagjai: Kovács Nelli, Siklósi Veronika, Zugi-Rácz Rozi.

Harmónikán kísért Geszler Zoltán, felkészítő tanáruk Nagy Éva.

Közzétéve: 2024-03-13 17:23:32

Kistérségi német vers-és prózamondó

Március 5-én iskolánk szervezésében került megrendezésre a kistérségi német vers- és prózamondó verseny. Kilenc iskolából érkeztek diákok, akik korcsoportokra bontva két kategóriában indulhattak: “Hochdeutsch”, azaz irodalmi német és “Mundart”, vagyis nyelvjárás kategóriában. A színvonalas eseményen azok a tanulók versenyezhettek, akik az iskolai házi fordulón sikeresen továbbjutottak. A zsűrinek nem volt egyszerű dolga a sok szebbnél szebb vers és próza hallatán.

Büszkék vagyunk, mert iskolánk két tanulója továbbjutott a megyei megmérettetésre!

Kurdi Julianna 2. osztályos tanuló I. helyezést,
Juhász Petra 5. osztályos diákunk III. helyezést ért el.

Felkészítő pedagógus: Mráz Diána

 

A lányoknak és felkészítő tanáruknak szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Közzétéve: 2024-03-13 17:16:35

Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola bemutató

Az Online intézménybemutató alkalmával bemutatótt prezentácíó ITT érhető el. 

Közzétéve: 2024-02-28 10:37:37

Majnekné Hajdu Ildikó - bemutatkozás

Közzétéve: 2024-02-24 15:59:54

Nyílt nap a szülőknek

Sok szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket február 26-i nyílt napunkra!

Az eseményre előzetes regisztráció szükséges!
A regisztrációs űrlap az alábbi linkre kattintva érhető el:
https://forms.gle/EuEfCuPSwAg9SYdD9

Közzétéve: 2024-02-19 11:22:55

Balla Zoltán félévzáró

Közzétéve: 2024-01-29 11:09:17

NBER-KP-1-2023/1-000051

A 2023-as évben elvégeztük a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola energetikahatékonyságot növelő beruházását, melynek során az épület egészének fűtését eddig biztosító, egy darab régi gázkazánt két új, jobb energiahatékonyságú kazánra cseréltük. A két gázkazán kaszkád rendszerben egyesével, önállóan és együttesen is tud működni, ezzel is csökkentve az energiafelhasználást. Másrészt pedig esetleges meghibásodás esetén is megmarad az üzembiztonság és az iskola nem marad fűtés nélkül. Jelen támogatásból finanszíroztuk a kazáncseréhez közvetlenül kapcsolódó, bontási, előkészítési, illetve kiegészító munkálatokat, amelyek feltétlenül szükségesek voltak a rendszer telepítéséhez és biztonságos működtetéséhez.
Az elvégzett munkálatok tételesen:
1; Meglévő kémény elbontása
2; Fűtési szerelvények bontása
3; Gázkazán leszerelése
4; Radiátorok vegyszeres átmosása
5; Radiátor szelepek cseréje
6; Fűtőtestek cseréje (3db)
7; Hulladék elszállítása

Közzétéve: 2024-01-20 20:19:08

Hagyományörző Sváb Disznóvágás 2024

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Szeretettel ajánlom figyelmükbe a következő programot.  Január 20-án szombaton a Piliscsabai Németek szervezésében sváb hagyományőrző disznóvágás lesz az iskola udvarán.

A gyerekek megismerkedhetnek a feldolgozás folyamatával, a szülők feleleveníthetnek régi emlékeket.

Délelőtt forralt borral, teával, reggeli kostolóval várunk mindenkit, este pedig disznótoros vacsorával.

A kóstolójegy ára: 1.500.- Ft. Jelentkezni a mellékelt plakáton található elérhetőségeken tudnak.

Közzétéve: 2024-01-12 12:06:46

Adventi forgatag

Közzétéve: 2023-11-13 14:30:29

Szüreti felvonulás 2023

Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit a szüreti felvonulásra és bálra. Töltsük meg együtt a sportcsarnokot! Az élő zenét a Werischwarer Burschen szolgáltatja, repertoárjukban mindenki megtalálja a kedvére való talpalávalót.

A felvonuláson részt vesz Ocskay Rita és zenekara, valamint a Páduai Szent Antal Alapfokú Művészeti Iskola magyar néptánccsoportja.

A bálban egy zenekari szünetben táncházat tart Tímár Mihály, Ocskay Rita és zenekarának kíséretével.
Köszönjük a Piliscsabai Táncház Egyesület támogatását!

Közzétéve: 2023-09-12 12:52:13

Napközis tábor 2023

Idei napközis táborunk június 19. és 23. között került megrendezésre.

A tábor első napján, hétfőn Csolnokra látogattunk el. A napot a Bányászati és Ásványgyűjteménynél nyitottuk, majd a német nemzetiségi tanösvény állomásait kerestük fel, délután pedig a német nemzetiségi tájház kiállítását tekinthettük meg.

Kedden Esztergomba utaztunk. Délelőtt múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Vármúzeumban: a Hős lovagok, elbűvölő hercegnők című foglalkozás keretében bepillantást nyerhettünk a középkori udvari életbe. Az ebédet követően Dorogra látogattunk, ahol a német nemzetiségi emlékházban a dorogi németek kulturális örökségével, népszokásaival ismerkedhettünk meg.

A tábor következő napján Visegrádon jártunk. Délelőtt a Bertényi Miklós Füvészkert növény- és állatvilágát ismerhettük meg. Délután tárlatvezetésen és múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Királyi Palotában, ahol betekintést nyerhettünk a régészek és restaurátorok munkájába is. A csütörtöki napot az iskolában töltöttük. Délelőtt két csoportban zajlott a munka. Amíg az egyik csoport a nemzetiségi énekekkel és ételekkel ismerkedett, addig a másik csoport a konyhában szorgoskodott: a fiúk pogácsát, a lányok pedig puszedlit sütöttek. Délután a kézműves foglalkozásé és a játékoké volt a főszerep.

A napközis tábor utolsó napján Budakeszire látogattunk el, ahol a délelőtt folyamán egy tartalmas helytörténeti sétán vettünk részt: a vezetőnk lelkesen mesélt nekünk a tájház mellett, majd a séta során jellegzetes sváb házakra is felhívta a figyelmünket. A világháborús emlékmű után a katolikus templom hűs falai között pihentünk, ahol egy kis éneklésre is futotta. A vadasparkban finomat ebédeltünk, majd érdekes állatokat csodáltunk meg.

Fáradtan, de boldogan zártuk le az idei napközis tábort: Ende gut, Alles gut!

Közzétéve: 2023-07-25 16:20:07

Ügyeleti rend 2023

Iskolánk ügyeleti rendje a nyári szünet ideje alatt:

Július 3. hétfő: 9:00 - 12:00

Július 10. hétfő: 9:00 - 12:00

Július 17. hétfő: 9:00 - 12:00

Július 24. hétfő: 9:00 - 12:00

Július 31. hétfő: 9:00 - 12:00

Augusztus 7. hétfő: 9:00 - 12:00

Augusztus 14. hétfő: 9:00 - 12:00

Augusztus 21. hétfő: 9:00 - 12:00

Augusztus 28. hétfő: 9:00 - 12:00

A nyári szünet ideje alatt az alábbi elérhetőségeken lehet kapcsolatba lépni velünk:
Tel: +36-26-375-097, Mobil: +36-70-456-3657
Email: titkarsag@hauck-piliscsaba.hu

Közzétéve: 2023-07-06 11:07:15

II. SommerRuf – Családi Nyárköszöntő Fesztivál

Június 3-án szombaton délután megtelt a Hauck iskola udvara.  Ugrálóvár, arcfestés, kürtőskalács sütés, kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. Az osztályok főzőversenyen mérettetek meg. A jó hangulatról a Werischwarer Burschen gondoskodott.

Piliscsaba Közösségének Szolgálatáért elismerő címet vehetett át Spielmann Józsefné, Andi néni és Piliscsabáért emlékplakettel jutalmazta a városvezetés Győrfi Gyulánét, Kalmár Ágnest.

Köszönetünket fejezzük ki a tombola felajánlásokért:

Onyx Szépségszalon, Pont Kereskedés, Jókenyér, Nyakas Pincészet, MCM Élelmiszer, Árkus Irodaszer, Profi-Vill Kft., Zoltek Zrt., Álomvölgyi Buddha Pékség, Gentherm Hungary, Csokor-Trend virágüzlet, Bakó-Németh Anikó kozmetikus, Csordásné Spányik Ildikó fodrászat, Moments- I.D.C Hungária Zrt., Metzger Melinda fotó, Kormos Bolt, Auchan Pilis-Solymár, Szatmári-Ízek Kft.

Tannerson Company, Ker.amica, Aquila Háza, Bihiga, KatArt Manufaktúra, Mosolygyár, Pitypanka Makramé, Fazekas-Nagy Ildikó író

Bakóné Swartz Dorottya, Juhász Mónika, Kőkuti Beatrix, Tázer Pálné, Topa-Lőrincz Margit, Turán Zoltán

Közzétéve: 2023-06-08 08:57:16

II. SommerRuf - Családi Nyárköszöntő Fesztivál

2023.06.03-án (szombaton) nyárváró rendezvényt tartunk, amelyre szeretettel várjuk az iskolánkba járó diákokat, testvéreiket és szüleiket, illetve a leendő első osztályba felvett gyerekeket és szüleiket!

Közzétéve: 2023-05-11 12:20:14

A 2023-04-19-én tartott internetbiztonsággal kapcsolatos előadás kivonata.

Az alábbi linkre kattintva letölthetnek egy rövid összefoglalót:
A 2023-14-19-én tartott internetbiztonsággal kapcsolatos előadás kivonata.

Közzétéve: 2023-04-28 11:21:07

Ajánlattételi felhívás iskolatej szállítására

Piliscsaba Német Nemzetiségi Önkormányzata, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V.5. ) AM rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltaknak megfelelően, a fenntartásában működő Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola intézmény tanulói számára a 2023-24-es tanév során történő iskolatej szállításra az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.

Ajánlattételi felhívás iskolatej szállítására

Közzétéve: 2023-04-27 11:30:13

Internetes kockázatok és megoldások szülőknek

Közzétéve: 2023-04-13 11:39:10

Elismerés és köszönet

Spielmann Józsefné Andi néni 40 év pedagógus pályafutás után nyugdíjba vonult.

Mindvégig a piliscsabai embereket szolgálta, 24 évet a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezető-helyetteseként dolgozott.

Köszönjük, hogy a piliscsabai gyermekeket megismertette az írás, az olvasás és a matematika alapjaival, köszönjük, hogy vezetőként támogatta a német nemzetiségi hagyományok ápolását.

Az iskola összes dolgozója és diákja nevében kívánunk neki jó egészséget, örömteli, aktív
nyugdíjas éveket!

Az iskola új intézményvezető-helyettese Tóth Márk földrajz-történelem szakos tanár lesz, aki óraadóként már 5 éve kapcsolatban áll az intézménnyel és a diákokkal.

Közzétéve: 2023-03-07 13:03:30

A leendő elsős osztálytanító bemutatkozása

Közzétéve: 2023-02-16 18:35:08

Online intézmény bemutató 2023

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket!
A bemutató végén várjuk kérdéseiket!
https://meet.google.com/hke-dmrw-hkc

Közzétéve: 2023-02-13 18:50:25

A Balla Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanítvány-koncertje

Közzétéve: 2023-01-14 15:51:52

IV. Helló, Tél!

Kedves Szülők!


Szeretettel várunk mindenkit a Piliscsabai Németek és a Pilisi Kézművesek Közössége szervezésében a IV. Helló, Tél! rendezvényre.
Zenével, táncházzal, bábjátékkal, mézeskalács és preckedli sütéssel várjuk a gyerekeket, miközben a szülők kézműves termékekből válogathatnak, vásárolhatnak.


Időpont: 2022. december 17. szombat 10.00-14.00 óráig
Helyszín: Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Piliscsaba, Templom tér 7.


Hangolódjunk együtt Karácsonyra!

Közzétéve: 2022-12-09 08:03:21

1956-OS MEGEMLÉKEZÉS AZ ISKOLÁBAN

„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.”

                                       (József Attila)

Fontos egy iskola életében az ünnepekre való emlékezés, hiszen a tanároknak meg kell tanítani a gyerekeket ünnepelni, tanári hivatásunk lényeges része a közös emlékezet fenntartása. Az október 23-i megemlékezés nehéz dolog. Az 1956-os forradalom, szabadságharc és az azt követő megtorlások elbeszélése nehéz tanári feladat. Mert hát hogyan is tudjuk elmondani, hogy mi a kommunizmus, a diktatúra borzalma, a szovjetek uralma, a kényszer, a szabadság elvétele, a tankok minden emberi érvet lesöprő túlereje, azoknak a kisebb és nagyobb gyerekeknek, akiknek szerencsére nincsenek közvetlen tapasztalatai arról, hogy mi is az elnyomás.

A Hauck Iskolában nem a hagyományos merev ünnepi műsorral szoktuk „kipipálni” ezt a feladatot. Évek óta máshogy emlékezünk, máshogy próbáljuk beemelni az emlékezetbe az 56-os eseményeket. Nem a „fejekbe akarjuk verni”, mi is történt, hanem az a szándékunk, hogy minden nálunk tanuló gyermek a szívén keresztül értse meg nagyszülei, dédszülei világát, az előttük járó nemzedékek hétköznapi hősiességét.

A nemzeti ünnepet megelőző pénteken, történelem tanárként, röviden felvázoltam egy képpel, zenével tarkított előadásban – külön az alsósóknak és külön a felsősöknek – az ünnep tartalmát, azokat a lényeges érzelmi elemeket, amelyeken keresztül meg tudja ragadni egy gyerek ezt az ünnepet. Az alsósoknak feladatmegoldó kalandjátékot szervezett két tanítónő, Németh Sára és Jillich Diána, a projektnap lebonyolításában az összes tanító néni részt vett. A felsősöknek Szegedi Zoltán tanár úr szervezett programot, amelyre néhány nappal később került sor. A rákoskeresztúri Újköztemetőben a 301-es parcella emlékhelyre és a mellette lévő 1956 Kisfogház emlékhelyre látogattunk el, ahol a helyi múzeumpedagógusok vezetésével szembesülhettek a gyerekek az 56-os megtorlások „természetével”.

Az 5-6. osztályosoknak a 301-es parcellánál volt interaktív programjuk, aztán végig sétálhattak a kopjafák között, megnézték a legismertebb hősök sírját, a forradalom emlékére készült szoborcsoportot és az „üres sírt”, amely arra vár, hogy a történeti feltáró munka folyamatában végre minden áldozat megkaphassa a végtisztességet. A 7-8. osztályosok Németh Péter tanár úr bevezető gondolataival járták végig a 301-es parcellát, majd a Kisfogház emlékhelyre látogattunk, ahol testközelből tapasztalhattuk meg a megtorlások dermesztő, embertelen eseményeit, a halálraítéltek mérhetetlen testi és lelki szenvedéseit. Döbbenetes élmény volt ott állni, ahol a vesztőhely volt, ahol Nagy Imrét és a több száz forradalmárt kivégezték.

A nyolcadikosokkal fogalmaztuk meg sokunk közös élményét: sokat hallunk, olvasunk, tanulunk az 56-os eseményekről, de csak így konkrétan, közvetlenül látva a helyszínt, tudtuk egészen átérezni a levert szabadságharc mélységes drámáját. Nyomasztó érzés kerített hatalmába mindannyiunkat, amitől persze szabadulni akartunk. Magam is szerettem volna minél előbb „elfelejteni”, de ezzel együtt éreztem azt is, hogy muszáj emlékezni. Mert ahogyan József Attila fent idézett versének befejező gondolata mondja: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés.”

                                                                                                          Káplár Zsófia

Közzétéve: 2022-11-03 08:46:22

31. Szüreti felvonulás és bál

Közzétéve: 2022-09-17 00:00:00

Kőszegi tábor 2022

Július 18-22. között iskolánk tanulói közül 17 fő vett részt a minden évben sikeresen megpályázott német táborban Kőszegen. Évről évre igyekszünk tartalmas programokkal színesíteni a tábort. Ez idén sem volt másképp.
Útban odafelé a Sümegi várat néztük meg, ahol solymász- és íjász bemutatókat láthattunk.
Kőszeg városával egy interaktív játék keretében ismerkedtek meg a gyerekek.
Idén is látogatást tettünk a szombathelyi Savaria Múzeumba, ahol egy izgalmas hon-és népismereti órán beleláthattunk az ókori Egyiptom mindennapjaiba. A nagy melegben a délutánt a szombathelyi Strandfürdőben töltöttük el.

Programjaink között Ausztria is szerepelt. A csokoládékészítés folyamataiba kukkanhattunk bele a Spiegel manufaktúrában, ahol meg is kóstolhattuk az elkészült csokoládékat.
Másnap az Írott-kőhöz kirándultunk, majd egy lombkoronatúrán vettünk részt. Itt a gyerekek természetes anyagok felhasználásával készíthettek kerámia tárgyakat. Az estéket beszélgetésekkel, mókázással töltöttük. Útban hazafelé a fertődi Eszterházy kastély múzeumpedagógiai foglalkozásával zártuk a hetet. Mindannyian rengeteg élménnyel tértünk haza.
Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk táborozni Kőszegen.

Herr Márta Andrea


Közzétéve: 2022-09-01 14:00:29

ÜGYELETI REND!

Iskolánk ügyeleti rendje a nyári szünet ideje alatt:

 

Július 4. hétfő:  9:00 - 12:00 

 Július 11. hétfő:  9:00 - 12:00 

Július 18. hétfő:  9:00 - 12:00 

 Július 25. hétfő:  9:00 - 12:00 

 Augusztus 1. hétfő:  9:00 - 12:00

Augusztus 8. hétfő:  9:00 - 12:00 

  Augusztus 15. hétfő:  9:00 - 12:00 

 Augusztus 22. hétfő:  9:00 - 12:00 

 Augusztus 29. hétfő:  9:00 - 12:00

A nyári szünet idje alatt az alábbi elérhetőségeken lehet kapcsolatba lépni velünk:
Tel:  +36/26-375-097, Mobil: +36-70-456-3657
Email: titkarsag@hauck-piliscsaba.hu

Közzétéve: 2022-09-01 00:00:00

Sommer Ruf a Hauck iskolában

Június 11-én szombaton nyárköszöntő családi napot tartottunk iskolánkban.

A rendezvény gazdája iskolánk alapítványa a Deutsche Schule Piliscsaba Alapítvány volt, karöltve a Pilisi Kézművesek Közösségével, akik amellett, hogy kézműves foglalkozással várták a gyerekeket, az alkotók portékáiból is lehetett csemegézni.

Ezenkívül ugrálóvár, arcfestés és kürtöskalács készítés is várta a gyerekeket egész délután.

Főzőverseny színesítette a programot, minden osztály bográcsban készült ételt tálalt a zsűrinek. A második osztályosok által készített gyros nyerte el leginkább a háromtagú (Pálfyné Murner Nóra, Tázer Pálné, Gáspár Csaba) zsűri és a résztvevők tetszését.

A jó hangulatról a Werischwarer Burschen zenekar gondoskodott.

A rendezvény egy részét a Miniszterelnökség nemzetiségi támogatások jogcímen finanszírozta.

A tombola ajándékokat köszönjük:

Kormos Bolt, Kobra Kefe Kft. (Décsi Tibor), Onyx Szépségszalon, Pont Kereskedés, Jó kenyér pékség, (Lohnerné Dinya Gabriella), Nyakas Pincészet (Sebők Dóra), MCM Élelmiszer, Szlojó Kft., Árkus Irodaszer, Filléres Bolt, Szárazág Bt., Virág Kozmetika, Czine- Gáti Viktória, Szent László Gyógyszertár, Emese Zölségbolt, Csokor-Trend Virágüzlet.

Kézművesek: Tannerson Company, Égigérőfa Grafika, Ker. amica, bihiga, VAN Design, KatArt  Manufaktúra, Pitypanka makramé, Mosolygyár, Pillevilág.

Szülők: Turán Zoltán, Bakó-Német Anikó, Csordásné Spányik Ildikó, Rosenberg Andrea, Kőkuti Beatrix.

Közzétéve: 2022-07-18 00:00:00

Tanulmányi versenyek 2021-2022

Tanulmányi versenyek a 2021-2022 évben: (kattits a képre)

Közzétéve: 2022-06-16 14:19:18

Sommer Ruf - Családi Nyárköszöntő Fesztivál

2022.06.11-én (szombaton) nyárváró rendezvényt tartunk, amelyre szeretettel várjuk az iskolánkba járó diákokat, testvéreiket és szüleiket, illetve a leendő első osztályba felvett gyerekeket és szüleiket!

Közzétéve: 2022-06-11 00:00:00

Prózamondó verseny

Május 27-én, pénteken került megrendezésre Budapesten az országos német vers- és prózamondó verseny. Iskolánkat Kovács Nelli, 3. osztályos tanuló képviselte Hochdeutsch kategóriában.
A megmérettetésen Nelli csodálatos eredményt ért el, második helyezett lett.


Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk neki!

Köszönjük a felkészítő tanár, Mráz Diána munkáját!

Közzétéve: 2022-05-31 20:26:58

Herman Ottó verseny

Az idei évben az ötödik és a hatodik osztályosoknak rendezték meg az országos Herman Ottó környezetismeret versenyt. A három fordulós versenyen iskolánkat Bóna-Szűcs Bertalan 5. osztályos tanuló képviselte. A versenyen 99 iskolából 430 ötödikes vett részt. A döntőre, amit május 21-én délelőtt az ELTE épületében tartottak meg, mindössze 60 tanuló jutott be, köztük Berci. Berci ezen az országos versenyen az előkelő 5. helyen végzett.

Szívből gratulálunk neki! További sok sikert kívánunk!

Köszönjük a felkészítő tanár, Wittmann-né Peller Szilvia munkáját!

Közzétéve: 2022-05-31 20:20:59

Erdély örök és fogva tart

2022. május 2. és 5. között a Hauck Iskola 7. osztálya 5 napos erdélyi körutazáson vett részt a Bethlen Gábor Alap Határtalanul pályázatának jóvoltából. A címben szereplő mondat a határ átlépése után már az első nap végén megfogalmazódott bennem, ugyanis sokadik erdélyi utazásom után is ugyan azt a megmagyarázhatatlan varázslatot éreztem, mint mindig. Az osztályom tanulói közül a legtöbben életükben először jártak itt, és örömmel tapasztaltam, hogy ugyan ez az életérzés kerítette hatalmába őket, annak ellenére hogy ismeretlen világba léptek és sokkal fiatalabbak mint én.
Nemcsak az ottani táj megkapó szépsége, a történelmi hangulatok sokfélesége ejti az embert rabul, hanem sokkal inkább az ottani emberek tiszta, olykor nyers őszintesége, játszmák nélküli világa, természetes nyitottsága. Szitta Imola tanárnő és én magam is örömmel tapasztaltuk, hogy diákjaink azonosulni tudtak az ottani emberek nyitottságával, tükörként sugározták vissza a kapott benyomásokat.
Utunk során ikonikus helyszíneket látogattunk végig - Arad monarchiabeli hangulata, városa és az aradi vértanúk emlékhelye, Magos Déva vára és a dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaháza, Vajdahunyad vára, Nagyszeben és Segesvár - az erdélyi szászok jelentős városai, Fehéregyháza - a segesvári csatában elesett Petőfi emlékműve, Székelyföld – Gyergyószárhegy, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Farkaslaka - Tamási Áron emlékműve, Korond, a tordai sóbánya, Tordai-hasadék, Kolozsvár - Erdély szellemi központjának lüktető esti világa, történelmi helyszínei, Körösfő csodálatos kalotaszegi temploma, végül Szent László király városa, Nagyvárad a maga szecessziós hangulatával.
Az út benyomásai, hangulatai érzékeltethetőek egyetlen élmény fókuszában: Petőfi emlékműve mögött elterülő csatamezőt nézve vált valóra velünk együtt a vátesz költő jóslata: “Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket.”
Hazaérve az egyik tanítványom fogalmazta meg a saját és mindannyiunk érzését: “Sok országban jártam már, de soha nem éreztem ennyire magaménak egyiket sem, mint Erdélyt.”
Valóban, Erdély örök és fogva tart.

Írta: Káplár Zsófia

Közzétéve: 2022-05-16 16:45:03

Megyei vers- és prózamondó versenye

Kovács Nelli 3. osztályos tanuló részt vett az újhartyáni megyei vers- és prózamondó versenyen.
Nagyszerű teljesítményének köszönhetően továbbjutott az országos döntőbe!
Szívből gratulálunk és további jó felkészülést kívánunk!

Köszönjük a felkészítő tanár, Mráz Diána munkáját!

Közzétéve: 2022-05-11 08:53:24

Sziporka országos matematikai verseny - döntő

Április 2-án került megrendezésre a Sziporka országos matematikai verseny döntője.

A Sziporka elnevezésű versenyen az országból több tanuló vett részt. Közülük a három iskolai forduló alapján a legjobb versenyzőket hívták meg az országos döntőbe. Iskolánkból Szomolay Benedek harmadik osztályos tanuló jutott be a döntőbe. Ezen az országos döntőn Benedek szuper versenyzéssel az előkelő 9. helyet szerezte meg! Nagyon büszkék vagyunk rá!

Szívből gratulálunk ehhez a remek eredményhez!

Közzétéve: 2022-05-05 09:54:05