Schiller verseny 2021

A pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium évről évre versenyt rendez a térség általános iskoláinak. A szervezők minden évben más témára építik a versenyt: volt már Tell Vilmos és Schiller balladái is a fő téma, idén pedig egy lakóhelyet bemutató plakáttal és kiselőadással kellett készülni a háromfős csapatoknak. Ezt azonban megelőzte az egyéni verseny, ahol egy A2 - B1 szintű német nyelvi feladatsort kellett megoldani. Ebben Pék Laura és Papp Flóra jeleskedett, Laura az első, Flóra a harmadik helyezést érte el. Ezzel mentesültek a Schiller Gimnáziumban a német nyelvi felvételi vizsga alól is.

A rendkívül igényes és látványos plakát elkészítésében az előbbieken kívül Szabó Kitty is részt vett, és mindhárom lány szép, német nyelvű előadásban mutatta be sváb szülővárosa nevezetességeit, történetét, élő hagyományait és konyháját.

Noha ebben a versenyszámban helyezést nem értek el, felkészítő némettanáruk, Dr. Szegedi Zoltán nagyon büszke rájuk!

Közzétéve: 2021-12-08 12:15:18

Az összes hír