Tájékoztató a Hauck iskola 2015-2016-os tanévére történő beiratkozásáról

Kézen-fogó foglalkozások

 

Kézen-fogó foglalkozás a Hauck János Általános Iskolában2015. március 07-én és március 21-én (szombaton), 10 órától kerül sor a Kézen-fogó foglalkozásainkra.

A Kézen-fogó foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek egymással és az őket tanító pedagógusokkal, valamint azzal a tanteremmel ahol szeptembertől majd tanulnak.

Közös játék, éneklés, kézműves foglalkozás, „iskolás” feladatok megoldása, mesehallgatás teszi emlékezetessé ezeket a találkozásokat. Ezen alkalmak során a leendő osztálytanítók várják a gyermekeket.

A foglalkozás ideje alatt a szomszédos tanteremben a szülők számára iskola vezetősége teljes körű tájékoztatást nyújt az intézményben folyó munkáról, eredményeinkről, rövid és hosszú távú terveinkről, valamint minden felmerülő kérdést igyekszünk megválaszolni.

 

Nyílt nap a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskolában

 

nyílt nap piliscsabán2015. március 11-én (szerdán) és március 24-én (kedden) nyílt napot tartunk, amelyeken a leendő elsős diákok szülei bemutató órák során betekintést nyerhetnek az intézményben folyó munkába.

A nyílt nap programja:

  • 08:55 Egy német nyelvóra megtekintésének lehetősége az első osztályban
  • 09:50 Egy negyedik osztályos tanóra megtekintésének lehetősége a leendő elsős tanító néninél, Wittmann-né Peller Szilviánál
  • 10:45 Kötetlen beszélgetés Wittmann-né Peller Szilviával

Beiratkozás a 2015/2016-os tanévre

 

BeiratkozásA beiratkozás az iskolában történik, dátuma április 20. és április 21. (hétfő és kedd), reggel 8 órától 16 óráig.

Cím: Piliscsaba, Templom tér 7.

A beiratkozáshoz az alábbi iratok szükségesek:

  •  a gyermek anyakönyvi kivonata
  •  a gyermek TAJ száma
  •  a gyermek lakcímkártyája
  •  óvodai szakvélemény
  •  a szülő személyi igazolványa
  • adatlap és nyilatkozat

 

A szükséges adatlap és nyilatkozat letölthető lejjebb, vagy kitölthető a beiratkozás során is az iskola titkárságán. Az iskolába történő felvétel nem függ a beiratkozás sorrendjétől, minden jelentkező beírásra kerül. A felvettek (illetve esetlegesen elutasított jelentkezők) a beiratkozást követő héten írásbeli értesítést kapnak.

A foglalkozások és a beiratkozás helyszíne:

Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola
2081 Piliscsaba, Templom tér 7.
Telefonszám: 06/26/375097
E-mail: igazgato @ hauck-piliscsaba.hu, titkarsag @ hauck-piliscsaba.hu

Letölthető dokumentumok a beiratkozáshoz

Adatlap a beiratkozáshoz

Nyilatkozat a beiratkozáshoz

Közzétéve: 2015-02-01 17:26:22

Az összes hír