1956-OS MEGEMLÉKEZÉS AZ ISKOLÁBAN

„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.”

                                       (József Attila)

Fontos egy iskola életében az ünnepekre való emlékezés, hiszen a tanároknak meg kell tanítani a gyerekeket ünnepelni, tanári hivatásunk lényeges része a közös emlékezet fenntartása. Az október 23-i megemlékezés nehéz dolog. Az 1956-os forradalom, szabadságharc és az azt követő megtorlások elbeszélése nehéz tanári feladat. Mert hát hogyan is tudjuk elmondani, hogy mi a kommunizmus, a diktatúra borzalma, a szovjetek uralma, a kényszer, a szabadság elvétele, a tankok minden emberi érvet lesöprő túlereje, azoknak a kisebb és nagyobb gyerekeknek, akiknek szerencsére nincsenek közvetlen tapasztalatai arról, hogy mi is az elnyomás.

A Hauck Iskolában nem a hagyományos merev ünnepi műsorral szoktuk „kipipálni” ezt a feladatot. Évek óta máshogy emlékezünk, máshogy próbáljuk beemelni az emlékezetbe az 56-os eseményeket. Nem a „fejekbe akarjuk verni”, mi is történt, hanem az a szándékunk, hogy minden nálunk tanuló gyermek a szívén keresztül értse meg nagyszülei, dédszülei világát, az előttük járó nemzedékek hétköznapi hősiességét.

A nemzeti ünnepet megelőző pénteken, történelem tanárként, röviden felvázoltam egy képpel, zenével tarkított előadásban – külön az alsósóknak és külön a felsősöknek – az ünnep tartalmát, azokat a lényeges érzelmi elemeket, amelyeken keresztül meg tudja ragadni egy gyerek ezt az ünnepet. Az alsósoknak feladatmegoldó kalandjátékot szervezett két tanítónő, Németh Sára és Jillich Diána, a projektnap lebonyolításában az összes tanító néni részt vett. A felsősöknek Szegedi Zoltán tanár úr szervezett programot, amelyre néhány nappal később került sor. A rákoskeresztúri Újköztemetőben a 301-es parcella emlékhelyre és a mellette lévő 1956 Kisfogház emlékhelyre látogattunk el, ahol a helyi múzeumpedagógusok vezetésével szembesülhettek a gyerekek az 56-os megtorlások „természetével”.

Az 5-6. osztályosoknak a 301-es parcellánál volt interaktív programjuk, aztán végig sétálhattak a kopjafák között, megnézték a legismertebb hősök sírját, a forradalom emlékére készült szoborcsoportot és az „üres sírt”, amely arra vár, hogy a történeti feltáró munka folyamatában végre minden áldozat megkaphassa a végtisztességet. A 7-8. osztályosok Németh Péter tanár úr bevezető gondolataival járták végig a 301-es parcellát, majd a Kisfogház emlékhelyre látogattunk, ahol testközelből tapasztalhattuk meg a megtorlások dermesztő, embertelen eseményeit, a halálraítéltek mérhetetlen testi és lelki szenvedéseit. Döbbenetes élmény volt ott állni, ahol a vesztőhely volt, ahol Nagy Imrét és a több száz forradalmárt kivégezték.

A nyolcadikosokkal fogalmaztuk meg sokunk közös élményét: sokat hallunk, olvasunk, tanulunk az 56-os eseményekről, de csak így konkrétan, közvetlenül látva a helyszínt, tudtuk egészen átérezni a levert szabadságharc mélységes drámáját. Nyomasztó érzés kerített hatalmába mindannyiunkat, amitől persze szabadulni akartunk. Magam is szerettem volna minél előbb „elfelejteni”, de ezzel együtt éreztem azt is, hogy muszáj emlékezni. Mert ahogyan József Attila fent idézett versének befejező gondolata mondja: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés.”

                                                                                                          Káplár Zsófia

Közzétéve: 2022-11-03 08:46:22

Az összes hír